Öt évvel ezelőtt, ha valaki előkapott egy régi Nokiát és azzal kezdett telefonálni a körülötte állók megcsodálták. De azért öt évvel ezelőtt, szinte mindenki ismert még ilyen embert.
Manapság, ha valaki ezt teszi, úgy bámulják meg, mint a mamutot a természettudományi múzeumban. Most már nem az a kérdés, mindenkinek van-e okostelefonja, inkább az, mire használják.
A 2000-es évek elején az emberek vásárlási szokásai változni kezdtek és az e-kereskedelem felé kezdtek elmozdulni. Az elmúlt pár évben ugyanilyen módon állnak át a mobil-kereskedelemre.
Mondhatod persze, hogy Magyarországon ez jóval később jött el, és igazad lenne. De azt se felejtsd el, hogy az okostelefonok idehaza is lefedték már a piacot, és a magyarok is előszeretettel intéznek mindent telefonjukon, amit csak tudnak.
Asztali számítógépeket már szinte csak irodákban látunk, de már ott is inkább a laptopot részesítik előnyben. Ezek munkára vannak, és lassan minden mást mobilon akarunk elintézni.
Az m-commerce az e-commerce megfelelője, okostelefonokon, tableteken. A hasonlóság a kettő között ki is merül abban, hogy nem fizikailag vásárolunk, hanem valamilyen eszközön keresztül elektronikusan. Bárki – aki valaha próbálta – tudja, elég kényelmetlen tud lenni a mobilos vásárlás.
Mégis azok a cégek – mint az Amazon és társai –, amelyek a mobil felhasználót helyezték a középpontba, ma uralják ezt a piacot. Ez csak részben köszönhető a nagyságuknak, egy sokkal fontosabb tényező, hogy a „menet közbeni felhasználói élményt” a csúcsra fejlesztették.
Pont ezt az élményt nem tudja megadni egy mobilra optimalizált webshop, ellenben egy mobil app igen.
2019-ben az m-commerce által lebonyolított forgalom már meghaladta a 2,3 billió dollárt, és az előrejelzések szerint 2021-re a mobilos vásárlások értéke meg fogja haladni a számítógépes vásárlásokét.
Ez elméletben mind nagyon szép és jó, gyakorlatban viszont egy mobil app sok millió forintba kerül, amit az átlag webshop tulajdonos nem engedhet meg magának.
A PocketCart pont ezen hivatott segíteni. Mivel nem kell minden egyes webshop saját mobil applikációját a nulláról készíteni, hanem egy kész applikációt kell sablonként ráhúzni, így elérhető áron juthatnak hozzá azok is, akiknek egyébként a sok millió forintos árcédula ezt lehetetlenné tette.
Így tulajdonképpen más webshop tulajdonosokkal „összefogva” a fejlesztési ár töredékéért juthatnak hozzá az m-commerce kapujához.
A kérdés tehát a következő: kimaradsz a buliból vagy belevágsz, hogy elérhető áron webshop applikációd legyen?
Kérd ingyenes demónkat!